... az a fránya ragasztó. Na jó. Ha őszinte akarok lenni, egy kicsit én is hibás vagyok a dologban...az üzletben az eladó kétszer is felhívta a figyelmemet arra, hogy tapétázásnál nem szabad olcsó ragasztót használni. Abból nem származik semmi jó.Legyek alapos, mondta. Nézzek körül és mérlegeljek: ha már megveszem azt a méregdrága tapétát, amire olyan régen vágytam, nem ér meg a dolog annyit, hogy egy kicsit körültekintőbben szerezzem be az alapanyagokat is a munkához? Én persze sietni akartam, mielőbb látni a végeredményt és elégedetten hátradőlve a kanapémon gyönyörködni a látványban. Erre most mi van? Elengedte a ragasztó a tapétát. Hm. Sebaj, csak egy kicsi résszel van gond, nem az egésszel...azt könnyedén vissza tudom tapasztani; alákenek egy rakat raggancsot, jó erősen visszanyomom és lám, mintha semmi nem történt volna. Igen. Ez lesz a megoldás. A bolti eladó meg elmehet a francba, amiért hagyta, hogy mégis ezt a szutykot vegyem meg. De mi lesz akkor, ha néhány nap múlva újra felüti fejét a probléma, csak éppen máshol? Van rá esély, hiszen ha egy helyen nem volt biztos a tapadás, máshol is gondok lehetnek előbb utóbb...a fene. Most mit csináljak: levakarjam az egész falat és essek neki a dolognak újból, csak sokkal átgondoltabban? Egek...nem bírok ki még egy ilyen tortúrát...mennyi időm ment el a megfelelő minta kiválasztásával, az utánajárással, a munkával...semmiképpen nem akarom elölről kezdeni, az biztos. Csak rendben lesz ez már így, ha ezt a kis hibát kijavítom, nem? Olyan szép volt, amikor elkészültem vele...igen, ez lesz. Így marad. Ennek így jónak kell lennie...ha meg nem, akkor beperelem az áruházat, ahonnan a ragasztót vettem. És kész.